Március 24–26. között, immáron 23. alkalommal kerül sor városunkban, Kisújszálláson a „Szép magyar beszéd” versenyre. Idén az ország 11 megyéjéből érkeztek diákok, hogy összemérjék azon tudásukat, mennyire sajátították el anyanyelvünk szép és kifejező használatát. A versenyen – a helyi és területi fordulók után – hatvanegy versenyző jutott be az országos megmérettetésre. A vendégeket – versenyzőket, kísérőket, érdeklődőket – városunk önkormányzata nevében Tatár Zoltán alpolgármester köszöntötte. A versenyzés izgalma mellett az ideérkező vendégek több programon is részt vehetnek: megismerhetik városunk irodalmi hagyományait, turisztikai érdekességeit, kipróbálhatják a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőt, felfedezhetik a Móricz Zsigmond Református Kollégium természetrajzi szertárát és múzeumát, emellett táncházba is elmehetnek. A verseny szakmai zsűrije vasárnap délelőtt 9 órakor tart ünnepélyes eredményhirdetést a Városháza dísztermében.