![](https://kisujszallas.smartonkormanyzat.hu/smart-onkormanyzat-kisujszallasi-palyazatok/pages/eszkozbeszerzes_a_kisujszallasi_bolcsodebe/kep.png)
A projekt
Rövid összefoglalás a projektről
Kisújszállás Város Önkormányzata 2008. január 1-jétől a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásába adta a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti szolgáltatásait. Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ néven jött létre a ma is működő intézmény, amelynek egyik telephelyeként működik a jelenlegi bölcsőde az 5310 Kisújszállás, Rákóczi utca 8-12. D épületben 36 férőhelyen három csoporttal és egy bölcsődei főzőkonyhával.
Kisújszállás területén a 0-3 éves korosztály napközbeni gondozására ennek az egy szolgáltatásnak van működési engedélye és kisújszállási telephelye, a fejlesztés tárgyát képező 36 férőhelyes, ám mind épített környezetében, mind eszközállományában, a gyerekek neveléséhez szükséges tárgyi feltételek vonatkozásában egyaránt elavulttá vált bölcsődének.
A projekt elsődleges célja, hogy a bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermekek számára a mai kornak és szakmai elvárásnak megfelelő berendezési eszközök és egyéb fejlesztő- és udvari eszközök álljanak rendelkezésükre. A gyermekeknek és főleg a bölcsődés korú gyermekeknek megfelelő fejlődésük elősegítése érdekében egyedi, a kisgyermekek igényeire szabott eszközök, bútorok szükségesek. A jelenlegi bölcsődeépületben a meglévő bútorok régiek, elavultak, az egyes csoportszobák berendezése nem egységes, az udvari és fejlesztő játékok terén pedig jelentős hiány tapasztalható azok megfelelősége kapcsán. A jelenlegi meglévő három csoportszoba berendezési tárgyait szeretnénk megújítani, valamint a kisgyermekek megfelelő fejlesztéséhez mozgáskoordinációs és egyéb fejlesztő játékok beszerzését tervezzük.
A projekt célcsoportja elsősorban a szolgáltatást igénybe vevő kisgyermekek, kisgyermekes családok, másodsorban pedig az intézményben dolgozó kisgyermeknevelők és dajkák.
Az eszközbeszerzés során a berendezési tárgyakon és fejlesztőeszközökön kívül beszerzésre kerül a kisgyermeknevelők munkáját megkönnyítő informatikai eszközök is, valamint elkészül a bölcsőde honlapja is, így biztosítva a megfelelő kommunikációt a szülők és a nevelők között.
A beszerzendő eszközök listáját a projekt fejlesztési szakaszában felülvizsgáltuk és aktualizáltuk.
Pályázat adatai