A következő írók, költők pályájának kisújszállási vonatkozásai: Nagy Imre, Arany János, Móricz Zsigmond, Csukás István, Ladányi Mihály, Sarkadi Imre, Kiss Tamás, Szenti Ernő Nagy Imre
1817. február 24-én született Kisújszálláson egyszerű földműves családba Gulyás Imre néven, később ő és bátyja Gulyás Nagy, majd G. Nagy néven is használta vezetéknevét, lánytestvéreik is voltak. Nagy Imre egyidős volt Arany Jánossal.
A fiúk már a népiskolában kitűntek jó képességeikkel, később a helybeli hat osztályos református gimnáziumba kerültek. Pártfogójuk lett Török Pál rektor, és Dorka Illés lelkipásztor. Imre már az 5., poétai osztályban különösen kitűnt az akkor kötelező versírás gyakorlatában, még tanárán, Losi Pálon is túltett, mely időnként konfliktusok forrásává is vált. Neve városszerte ismertté vált, lakodalmi és névnapi köszöntőket írogatott, és a református egyház magtárának alapkövét is az ő költeményével együtt helyezték el. Tanulmányait 1832 ősztől Debrecenben folytathatta, ahol szintén kiemelkedő eredményei voltak, különösen idegen nyelvekből és matematikából, annak ellenére, hogy sokat nélkülözött és betegeskedett, némi segítséget kapott a boldoguláshoz. Többször kiújuló mellbaja miatt kezelésre szorult, de a gyógyszerek beszerzése is nehézséget okozott. Tanulmányait kétszer megszakította.
Közeli bizalmas barátja volt Keszi Hajdu Lajos, aki később tanár és igazgató lett Kisújszálláson. Arany Jánossal is ismerték egymást, aki segédtanítóként dolgozott Kisújszálláson, és nagyra tartotta Nagy Imre költői munkásságát.
Versei a debreceni szépirodalmi zsebkönyvben, Lantban és az Atheneum szépirodalmi lapban is megjelentek, de bizonyosan, név nélkül a Doromb című kéziratos versgyűjteményben is megtalálhatóak a szókimondó, gúnyos, tréfás diákversek között.
Műveiben lelkének belső érzéseit, a diákszerelmek idilli érzésvilágát, hazafias érzelmeit, haladó eszméit fejezte ki. Sablonos, a korra jellemző stílusa és nyelvezete miatt sok kritika éri.
A városi társaságok körében is szívesen látott vendég volt. Teológiai tanulmányait 1839-ben fejezte be. Tanárai volt iskolájában a tanév őszétől tanárrá, a poétikai osztály vezetőjévé tették, melyről betegsége súlyosbodása miatt sajnos korán le kellett mondania, az előtte álló ígéretes pályán el sem tudott indulni, 1840 januárjában hunyt el.
A Kisfaludy társaság 1839. évi pályázatára írt Nézz Árpádra magyar, ki hazát állíta nemednek című művét ítélte a legjobbnak, melyért szép díszes ezüst serleget kapott volna, de ezt korai halála után bátyja tudta átvenni helyette, a család pedig kincsként őrizte. Ez később a kisújszállási gimnázium könyvtárába került, ami a II. világháborúban sajnos az értékes gyűjteménnyel együtt gyújtóbomba áldozata lett.
Bátyja, Nagy János 1846-ban kiadta öccsének általa összegyűjtött 102 költeményét, a kötet záróverse a Hattyúdal.
Később, 1897-ben újból hozzáláttak a művek összegyűjtéséhez Szeremley Barna tudós tanár segítségével, egykori barátoktól, történészektől, karcagi és kisújszállási újságok számaiból még 22 vers került elő, így az új kötet összesen 124 költeményt tartalmaz, melynek egy példányát a gimnázium könyvtára őrzi, ezen kívül Zsoldos István könyvtárában is volt belőle, és mások gyűjteményében is lapulhatnak további példányok. Jórészt Szeremley Barnának köszönhetjük, hogy Nagy Imre műveit ma is ismerhetjük, de XX. századi irodalomszerető tanárok, lelkészek is sokat tettek ezen emlékek őrzéséért, többek között Kiss Tamás költő is.
Az irodalmi hagyományok mellett Nagy Imre nevét őrzi Kisújszálláson a központban róla elnevezett utca, valamint egy emléktábla a Móricz Zsigmond Gimnázium előcsarnokában.
Arany János
1817. március 2-án született Nagyszalontán kései gyermekként szegény családba. Zárkózott, érzékeny személyiség volt, írni és olvasni szüleitől tanult, apjától sokat hallott a hajdúság mondáiról, mely megalapozta későbbi érdeklődését a történeti epika iránt. Sokat olvasott, csodagyereknek számított, a régi magyar nyelv olyan mélyen hatott rá, hogy sokáig idegenkedett a romantikától és a nyelvújítástól.
A szülők koruk és rossz anyagi helyzetük miatt korán a fiuk támogatására szorultak, így a 14 éves Arany „praeceptori” (segédtanítói) állást szerzett, fizetségéből félre tudott tenni későbbi tanulmányaira, melyeket a Debreceni Református Kollégiumban folytatott 1833 őszétől. A második évben színészkedéshez fogott, vándorszínész is lett.
Kisújszállásra 1834 tavaszán érkezett, ahol 17 éves korában segédtanítói állást vállalt, egy évet töltött itt, az alsó nemzeti osztályt tanította a fiúiskolában, akik igencsak kedvelték, hiszen nyájas természetű volt, lelkiismeretes, pontos, érdeklődést tudott kelteni a tanulnivaló iránt, és a rendet sűrű körmösosztogatás nélkül is fenn tudta tartani. Megállta a helyét tanítóként, a sextákat és septimákat tanította. Tanítványairól a saját kézzel írt névsorát, valamint a tanmenetét a református egyház levéltára máig is őrzi. Az itt kapott fizetség valószínűleg elegendő volt, hogy tanulmányait egy év után folytatni tudja a Debreceni Református Kollégiumban.
Szelíd természete miatt mások is hamar megkedvelték, a Debreceni Kollégiumból érkezett fiú kedvező fogadtatásban részesült városunkban, Török Pál rektor mellé került, aki csupán 9 évvel volt idősebb Aranynál, később püspök lett. Jó barátok lettek, Arany használhatta könyvtárát, volt lehetősége ismeretei gyarapítására, emellett Török Pál szellemi irányítása is kedvezően befolyásolta. Olvashatott magyar és idegen nyelvű könyveket, a német nyelvtannal is ismerkedett, de latin és francia nyelvű írásokkal is foglalkozhatott. Latinról lefordította Vergilius Aeneisének néhány énekét, amelyeket azonban Szalontán később megsemmisített. Hogy önálló versírással foglalatoskodott-e ittléte alatt, arról nem maradtak fenn dokumentumok, de mivel már egészen fiatal korában is foglalkozott ilyesmivel, valószínűsíthető, hogy itt is, egyéniségének alakulásában viszont bizonyosan szerepe volt az itt töltött évnek is. Toldi Miklós általa ábrázolt alakjába öntudatlanul is beolvadhatott néhány színárnyalat a kun népből.
Nagy hatással volt rá az itt töltött idő alatt Dorka Illyés tudós lelkipásztor is, de Arany is nagy hatással volt az emberekre, akikkel kapcsolatba került. Itteni pártfogóitól igen jó ajánlásokat kapott, melyek folytán professzorai figyelme is rá irányult, és jobb anyagi körülmények közt folytathatta tanulmányait.
A Kisújszálláson töltött évére úgy emlékezett, mint a nehéz ifjúkor egyik legharmonikusabb időszakára, de a tanítást inkább tehernek érezte, nem az igazi hivatásának. Ez a város sokban hasonlított szülővárosához, így otthonosan érezhette itt magát.
1860-ban költözött Budapestre, ahol ismét találkozott régi barátjával Török Pállal, mely barátságról 2 disztichon is tanúskodik. Kisújszállási kapcsolataikat mindketten ápolták.
Arany a kisújszállási gimnáziumnak ajándékozta Rózsa és Ibolya című művének kéziratát, melyet féltő gonddal őriztek annak könyvtárában, míg 1944-ben a II. világháborúban az meg nem semmisült értékes gyűjteményével együtt. A Rózsa és Ibolya a korai műveinek egyike volt, melyben felfedezhetőek kisújszállási vonatkozások.
A Dévaványai juhbehajtás és A bajusz című humoros művek témája is feltehetőleg Kisújszállásról ered. Az előbbi az 1830-as évek eleje felé keletkezhetett, nem teljesen bizonyosan, de valószínűsíthetően Arany János műve, melyben az elkóborolt juhnyájnak vélt állatokról kiderül, hogy darvak, vadludak, gödények.
Az utóbbi 1854-ben íródott, bár ez későbbi műve, de témájának forrása valószínűsíthetően Kisújszállás lehet; egy arcszőrzetnek híjján lévő gazda átveréséről szól.
A talán depressziótól, vagy túlzott önbírálattól vezérelt műpusztításai ellenére fennmaradt az 1834-es Prédikácó, melyet Kisújszálláson jegyzett le.
Az 1845-ben írt Az elveszett alkotmány című, díjnyertes eposz-paródia néhány sora „Karajános” említésével minden kétséget kizáróan innen vett élményeken alapszik.
Kisújszállási tartózkodásának nyomai felfedezhetők további műveiben is, például a Bolond Istókban, és A hamis tanúban is.
A Kisújszállási emlékekkel összefüggésbe hozható művei nagyrészt korábbi, humoros, vidám írások, később valószínűleg az őt ért tragédiák miatt komorabb hangvételűek lettek művei, a negatív hatásokat semmilyen elismerés nem tudta ellensúlyozni.
A költő emlékét Kisújszálláson őt megformáló szobor, iskola neve, ebben az iskolában minden évben megrendezésre kerülő Arany-napok, a városi könyvtár neve, korábban a gimnázium önképző köre, valamint utcanév is őrzi.
Móricz Zsigmond
1879-ben született Tiszacsécsén, és 1942-ben hunyt el. Sok csapás érte a családot, anyagilag tönkrementek, Prügyre költöztek. A 6 esztendős Zsigmondot egy időre nagybátyjához adták, nagyanyja nevelte.
Kisújszállásra 1896 végén került. A rossz anyagi helyzet és a megkülönböztetések miatt a diákélet Sárospatakon és Debrecenben nem volt felhőtlen számára, mely a tanulmányi eredményére is rányomta bélyegét. Pallagi Gyula mikor hozzájuk látogatott, szomorú lett ezek hallatán. „Megvizsgáztatta” a fiút, és alkalmasnak találta a gimnázium elvégzésére, így magával hozta őt Kisújszállásra, ahol ő volt a gimnázium igazgatója. A fiatal fiú az otthoninál jobb körülmények közé került, sokat olvasott nagybátyja könyvtárából, az olvasmányait, gondolatait megbeszélhette vele, nagyon szerette és tisztelte őt, példaképének is tekintette.
Két évet töltött itt, tanulmányi eredményei sokat javultak, jó tanulónak számított, első év végén csupán a görög nyelvből nem volt olyan fényes az eredménye. Karácson Béla történelem-, és Szeremley Barna magyaróráit kedvelte leginkább, francia nyelvből is jeles eredménye volt. Az Arany János Önképző Körben első évben dicséreteket nyert, a második évben már a bíráló bizottság tagja volt. 1899-ben jó eredménnyel tette le az érettségi vizsgáit. Ekkor már tudatosan írói hivatására készült, kiváló megfigyelő volt. A kisváros társadalmáról, a rétegek helyzetéről, a diákság és a tanárok viszonyáról tapasztaltak a későbbi tapasztalataival együtt számtalan írásában visszaköszönnek.
Társadalmi aktivitása szempontjából az itt töltött évek voltak a legaktívabbak. Nyolcadikos korában az Ifjúsági Segítő Egyesület elnöke lett, mely az akkori diákság egyetlen érdekképviseleti szerve volt. A Forr a bor című művében megjelennek az ezzel szerzett tapasztalatai, sok közéleti és szervező funkcióval járt tisztsége, melyet örömmel végzett és amellyel tekintélyt is szerzett magának. Megírta első drámakísérletét, a Sertoriust, egy országos pályázatra be is küldte, de aztán visszakérte és megsemmisítette.
Nagybátyja összeköttetési révén érettségi után nyitva állt előtte az út a budapesti Eötvös Kollégiumba, de mivel nem tanár, hanem író akart lenni, ezt visszautasította. Tulajdonképpen ezen okból érettségizni sem akart, de a családjára való tekintettel ezt nem tehette meg. Édesapja a jogi pálya, édesanyja a teológia felé terelgette volna. Debrecenben 1899-ben teológusként el is kezdte a tanévet, azt összeegyeztethetőbbnek találta írói terveivel. Abban az évben Karácsonykor legációba Tiszaroffra küldték, ahol megszületett „Margitka” című verse, amely megjelent a Kisújszállás és Vidéke című helyi újság 1900. január 7-i számában. A vers ihletője Karácson Béla unokahúga, Nagy Margit volt, így ez a vers is városunkban szerzett élményekhez kötődik, akár csak a Bál című műve, mely később a Forr a borba lett illesztve.
Kicsivel később Móricz mégis csak átiratkozott a jogra, azután bölcsész-hallgató lett Budapesten, 1902 őszén rövid ideig ilyen minőségében segédtanító is volt a kisújszállási gimnáziumban. Nagybátyja korai halála után is ápolta az itt kötött barátságokat. Bár gyakran megfordult a városban, a tízévenkénti érettségi találkozókon különböző okokból nem vett részt. Az öregdiákok 1929-ben alakult egyesületének is tagja volt. Folyóiratokat, könyveket is küldött a gimnáziumnak, második feleségét, Simonyi Máriát is elhozta bemutatni ismerőseinek.1942-ben, élete utolsó nyarán is járt Kisújszálláson.
Egykori iskolájában számos tárgyi emléket őriznek mai napig is vele kapcsolatban, az iskola is róla kapta nevét 1952-ben, külső falán Móricz-emléktábla is díszíti az egykor diákszobát. Írásos emlék kevesebb maradt fenn, de annál értékesebbek, a dokumentumok egy része 1944-ben a könyvtárral együtt megsemmisült a város ostroma idején. A legértékesebb emlékeink művei, melyek közül sokban visszaköszönnek az itt gyűjtött élményei is. Pl. a Kerek Ferkó című regényében, a Vidéki hírekben, az Esőleső társaságban, de az Úri Muri és a Rokonok című művekben is megjelenik a bírált vidéki Magyarország képe, melyeknek sok eleme innen ered, egyéb városokban gyűjtött tapasztalatokkal együtt. A Forr a bor cselekménye teljes egészében városunkban, egykori iskolájában játszódik. Megírása előtt, a 30 éves találkozó előtt feleségével ellátogatott egykori iskolájába, és előtörtek emlékei. Ez egy kulcsregény lett, első változata 1931-ben jelent meg, 1936-ban jelent meg a Matúra, és a Bál című kisregénye, ezek egybeolvasztásából 1939-ben a ma ismert regény. Bár az az életforma, az a világ, amiről ír, már nem létezik, művei mégis igazán aktuálisak. Szélsőséges kritikák születtek a regényről, melyekben a személyes sértődéseket leszámítva közös vonás az általános felismerése. Sokan nem értették meg a szigor mögötti szeretetet, és ezen mű, valamint a Légy jó mindhalálig című műve miatt iskolaellenesnek bélyegezték.
Emlékét őrzi Kisújszálláson többek között az őt megformáló szobor a városháza előtti parkban, a Papi Lajos készítette márvány emléktábla a gimnázium első emeleti lépcsőfordulójában, a Móricz-Pallagi emlékszoba és Móricz szobor szintén a gimnáziumban, valamint a róla elnevezett utca is.
Csukás István
1936. április 2-án született városunkban, egy napon pl. Hans Christian Andersennel, Emile Zola-val, Puskás Ferenccel és Koltai Lajossal. Már gyermekkorában is sokat olvasott.
Az általános iskolai 5-6. osztályt a helyi gimnáziumban végezte kitűnő eredménnyel, ezután zenei tehetsége okán Gulyás György karnagy magával vitte a Békés-Tarhosi Zeneiskolába, ahová a fél országból válogatott tehetséges, főként szegény-sorból származó gyerekeket. Csukás hegedűművészi pályáról álmodott, melyben édesanyja is támogatta, de 17 évesen már költő akart lenni. Érettségi után Budapesten az ELTE jog-, majd bölcsész hallgatója lett, de nem fejezte be tanulmányait. A mostoha körülményeinek ellenére kereste a lehetőséget az irodalmi életbe való belépésre. A kortárs líra jelentősebb alakjai közül sokan barátai és példaképei lettek, például Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Juhász Ferenc, Mándy Iván, Czibor János és még sokan mások, legfőbb példaképe azonban Petőfi volt.
1962-től verseskötetei egymást követték, emellett újságíróként, szerkesztőként, főszerkesztőként dolgozott például a televízióban és a Móra Kiadóban egy gyermek-lapnál.
Már 17 évesen jelentek meg versei, első díjat nyert a Magyar Rádió diákköltők számára hirdetett pályázatán, ekkor döntötte el, hogy írni fog, költő lesz. Első verseskötete az Elmondani adj erőt, utána pedig 1965-ben az Előszó a szerelemhez, 1968-ban a Koromcsillag, 1975-ben az Ima a vadevezősökért, 1977-ben A felidézett toronyszoba (válogatott versek), 1980-ban Az üres papír elégiája,1982-ben a Mintha átvágnánk Tahitin, 1985-ben az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig, 1986-ban a Mint az ejtőernyősök (összegyűjtött versek), 1989-ben a Metszet az Időből, Szárszó, nyár, 1995-ben az Étellift a pokolba és 1996-ban az Összegyűjtött versek következtek.
Versei őszinték, egyszerűek, egyéniek, rendre felbukkannak bennük Kisújszálláson gyűjtött emlékei, például a Rigmus két hangra című versében, melyben megjelenik a Kunság, a család, a saját és az egykori városának lakóinak sorsa, sajátos nyelvhasználata, illetve kiderül belőle, hogy boldog csak itt volt. Az itteni nyelv használatát és a nép sorsát tekintve legjelentősebb műve talán a Jeltelen sírok a nyelvben.
Már első kötetében ifjúkori emlékei tűnnek fel, a példaképnek látott édesapa például A kovács, és az Emlékezés a kovácsműhelyre című versekben. További verseiben megjelenítette a mostoha sorsú szülői házat, a családot, édesanyját, az egykori iskolája képét, a Kunságot, gyökereit, emberi problémáit, melyek ellenére mégis derűs, az életet élvezni tudó személy volt.
Későbbi köteteiben gyakran jelentek meg az őt ért veszteségek, a bánat, utolsó kötetében már az elmúlással való szembenézés is gyakran megjelenik, 2020. február 24-én hunyt el.
Kötetei százas nagyságrendben jelentek meg.
Kossuth-díjas, Andersen-díjas, verseiért kétszer kapott József Attila díjat, a Magyar Írószövetség Örökös Tagsága is megilleti, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Prima Primissima díj, Magyar Örökség díj, Szép Ernő-különdíj, és a Nemzet Művésze cím, mely Magyarországon a ma adható legrangosabb művészeti elismerés. Kisújszállás díszpolgára, valamint a Kunszövetség tiszteletbeli elnöke volt.
A széleskörű elismertséget és a legnagyobb elismeréseket leginkább gyermekirodalmi darabjai hozták.
Kormos István bíztatására kezdett gyerekeknek szóló meséket írni, aki felismerte benne az erre való alkalmasságot. Így született meg első meséskönyve, az Egy szürke kiscsacsi, melyben már szerepelt Mirr-Murr, a kandúr, akiről később bábfilm is készült, mely igazán sikeres lett. Ezt követte A Legkisebb Ugrifüles huszonhat részben, a Pom Pom sorozat, mely legkedvesebb volt Csukásnak, aztán A Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Sebaj Tóbiás és a Süsü. A Keménykalap és Krumpliorr című regényből Alfonzó főszereplésével - aki az elátkozott fagylaltos Bagamérit alakítja, akinek eredetije városunkból való - játékfilm is készült, mely sok díjat nyert, többek közt Hollywoodban elnyerte a X. Televíziós Világfesztivál nagydíját, és Az év legjobb gyerekfilmje címet, itthon pedig szerzője Kossuth-díjat kapott.
Bagamériről elnevezett családi fesztivált is tartanak minden évben a városban, őt ábrázoló szobrot is állítottak Kisújszálláson a Vigadó előtt, valamint Pom Pomról, az író-költő egykori iskolájával szemben, a Süsü figuráival pedig játszóteret avattak a városban.
Saját bevallása szerint városunkból vette sok szereplőjének a nevét.
Ladányi Mihály
1934-ben született Dévaványán, Békés megyében. Édesapja sok mindenhez értő cipészmester volt. Mihály 1949-ben iratkozott be a már állami gimnáziumba Kisújszálláson, bizonyítványa szerint korábban Dévaványán tanult. Az akkor még meglévő vasúti összeköttetés lehetővé tette, hogy sokadmagával bejárjon otthonról Kisújszállásra. Humán osztályba járt, bár átlagosnak mondható volt a tanulási képességeit és hozzáállását tekintve, de eléggé kilógott társai közül szokatlan öltözékével, hajviseletével és viselkedésével, egyesek művészi hajlamaira is emlékeztek, illetve hogy a lányokat már ekkoriban is kerülgette. A gimnáziumi első évének egészen jó eredményei idővel meglehetősen leromlottak, a harmadik évben már elégtelent kapott matematikából, ekkor, 1952 nyarán el is hagyta Kisújszállást, Nagykőrösön fejezte be középiskolai tanulmányait, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult tovább, de diplomát nem szerzett. Nem tanárként folytatta, egyre ismertebb költő lett, könyvkiadónál és újságíróként, népművelőként, művelődési ház igazgatójaként is dolgozott, később mai szóval szabadúszóként, kószáló életmódot folytatott, nem találta a helyét, se faluban, se városban. Az lázadó ifjúság körében igen népszerű volt a költő, gyakran írt szatírákat és használta az iróniát. 1959-től sorra jelentek meg művei, melyekben a szocialista eszmékben való hit, erős közéleti elkötelezettség, markáns küldetéstudat, majd a kiábrándulás, csalódottság, magány érzete volt jellemző; egyre nőtt benne az ellentmondások okozta feszültség, kihívóan egyéni volt a stílusa. A karrieristák, pénzt hajszolók ellenszenvesek voltak számára, a szegényekkel, egyszerű emberekkel jobban tudott azonosulni, ezt szülőhelyéről, családjától kaphatta örökül, szociális fogékonysága, emberszeretete, ehhez a közösséghez való tartozás iránti igénye innen eredhet.
Bár kereste a szerelmet – életében nagy szerepük volt a nőknek, szerelmi témájú versei sem elhanyagolhatóak -, a futó kalandok közt csak egy mélyebb, tartósabb kapcsolata volt egy megyebeli költőnővel. Egyre magányosabbá vált, az elismertség és népszerűség ellenére is egyre elégedetlenebb, kiábrándultabb, szomorúbb lett. Sokfelé megfordult az országban, többek között Kisújszállásra is visszalátogatott. A városi rendezvényen kritikusan politizáló, merész megjegyzéseket tett, így vélhetően bejelentés okán egy évig megjelenési tilalom volt rá szabva. Néhány év múlva ittjártakor azzal kezdte, „Szóljanak, ki a mostani megfigyelő…”.
1985-ben már egy Csemői tanyán próbálgatta a túlélést egyre nagyobb kilátástalanságban, 1986-ban halt meg, 52 évesen.
Sarkadi Imre
1921. augusztus 13-án született Debrecenben, értelmiségi szülők gyermekeként, két lány testvére volt. A középiskolája a Debreceni Református Kollégium volt, az érettségi után tovább is Debrecenben tanult, jogot hallgatott, tanulmányai mellett gyógyszerész-segédként dolgozott. Később írnok, újságíró, szerkesztő lett. 1946-ban Budapestre költözött, a nevéből az y-t is ekkor hagyta el.
Jól ismerte a paraszti életet, nehézségeit, problémáit, mindennapi tevékenységeit, mely publicisztikai írásaiban gyakori téma is volt. Még fiatal fiúként egyik nagybátyjával gyakran látogattak el Debrecen környéki parasztemberekhez, illetve a gimnáziumi évek alatt nyári vakációit nagybátyja, Sarkady Pál tanyáján töltötte Kisújszálláson, ahol fizikai munkát is végzett. A nagybácsi személye nagy hatással volt a fiatal fiú fejlődésére. Tudatos élmény- és anyaggyűjtés is lehetett ez az írónak készülő fiatalnál.
Ezek az emlékek meghatározó élményanyagot szolgáltattak későbbi, budapesti fiatal írói munkássága során, melyek az ország politikai és irodalompolitikai életében lezajlott változásokkal együtt ösztönzőleg hatottak munkásságában.
Feltűnnek műveiben a Tiszántúl, mint leginkább támogatásra szoruló térség társadalmi rétegei a ’40-es években, a tanyán megismert emberek, valamint nagybátyja is mintául szolgáltak figuráihoz, és ez a drámai tér is fontos jelentést hordoz.
Parasztírói korszakára jellemző, hogy gyakran használt, általános neveket ad szereplőinek, akik egyszerű közemberek. Móricz Zsigmondhoz hasonlóan a való életet tekintette művei fő forrásának. Az ’50-es évek első felében írt műveiben a kisújszállási gazdaság szinte minden alakját megjelenítette, több műben azonos néven ismétlődnek az alakok, akiknek sorsát az 1939-es érettségije, de még a háború után is nyomon követte. Novellákban jelentek meg először ezek az alakok, pl. a Pohártól a traktorig, a Szerelem, a Barla Mihály szerencséje című művekben, ahol a gépállomás traktorosának figurájában már felismerhető a kisújszállási modell. Az első ilyen nagyobb lélegzetű műve a Gál János útja című kisregénye, melyben a főszereplő kocsis nevét csak részben változtatta meg, aki több műben is feltűnik. A kor irodalmi hatásai miatt a szereplők ábrázolása eléggé sematikus lett, de ez más alkotóknál is jellemző volt. Sarkadit bántották az ilyen bírálatok, Balmazújvárosban tartózkodása alatt önvizsgálatot tartott, ez és az átmenetileg szabadabbá váló légkör új írói módszereket hozott, melynek első jelentős eredménye a Tanyasi dúvad című műve 1953-ban. Ebben a főhős vonásaiban határozottan felfedezhető a nagybátyja néhány vonása, de egyetlen személlyel azonosítani nem lehet, inkább a személyi kultusz éveinek jellegzetes figuráira emlékeztet. Ebből a kisregényből készült Fábri Zoltán Dúvad című filmje, melynek egy részét Kisújszálláson forgatták. Ebben az időszakban születtek az Igazság, a Vadlibák, a Kútban és a Szeptember című művei, melyekben a fő téma a szövetkezetben maradás vagy a kilépés.
Az írót az elismerések ellenére a saját magával való elégedetlenség, mély depresszió gyötörte.
Az 1960-as évek elején írja meg azon műveit, melyeknek egy nagy, érett író pályájának kezdetét kellett volna jelenteniük. Ezekben a kor emberének vívódási hitelesen kerültek ábrázolásra.
A Gyáva című, a Bolond és a szörnyeteg, és az Elveszett paradicsom című művek még befejezettek, nem túl szimpatikus főhősökkel, de az utóbbiban van egy rokonszenves szereplő is, akit nagybátyjáról mintázott az alkotó. Utolsó műve a Farkaskaland nem befejezett, a küzdés vállalásának szépségéről szól.
Sarkadi Imre 1961. április 12-én halt meg Budapesten, egy 6. emeleti párkányról zuhant le.
Kiss Tamás
Kisújszálláson született 1912. szeptember 5-én gazdacsaládba, az öt gyermek közül egyedül érte meg a felnőtt kort. Édesanyja nem gazdálkodónak szánta, hanem tanult embernek. Már kisújszállási diákévei alatt (kötelező jelleggel) belekóstolt a versírásba, a műfordításba pedig saját kedvére, valamint tanárai bíztatására.
Nyolcadikosként elnyerte az Arany János Önképzőkör első díját versenyszavalatával. 1932-ben érettségizett a város gimnáziumában, ezután Debrecenben teológiát és filozófiát tanult, majd tanári diplomát szerzett. Egy ideig református lelkészként tevékenykedett, majd a tanári pályára lépett, a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló gimnáziumában sokakkal igyekezett megszerettetni az irodalmat és megértetni a történelmet, a nyugdíjig itt dolgozott. Debrecenben töltötte élete nagy részét, ahol a szellemi élet egyik meghatározó alakjává vált; tanári, költői, irodalomtudósi, irodalomszervezői tevékenységet is folytatott. Mindvégig írt verseket, az egyéb tevékenységek mellett keveset, számára nem a mennyiség volt a költészet mércéje, mindig az igényességre törekedett.
Munkássága nagy hatással volt az Alföld irodalma és Alföld című folyóiratokra, szellemi és emberi kötődései szerint a Nyugat harmadik nemzedékéhez szokták sorolni Weöres Sándorral és sok más emberrel együtt, de a népi írói csoporttal is szoros a kapcsolata a származása és a népi elkötelezettsége alapján. Tagja volt a debreceni Ady társaságnak és a Magyar Frontnak, kapcsolatban állt Németh Lászlóval és Móricz Zsigmonddal. Kettős kötődésű, hiszen a szülőföldhöz annyira kötődő, de városi, viszont kevéssé provinciális, Kisújszállási emlékeiről az otthonosság melegével szól. A Néplapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy „Az én élményvilágom a Nagykunságból való”. Ezek táplálták szilárd értékrendjét, - mely e zaklatott korban mindig irányt mutatott neki, - a humanitást, a harmónia megteremtésének vágyát.
1982-ben az alábbiakat mondta: „A Hajdúság és a Kunság nem távolság. Nem csak térben, szellemben sem!” Kunnak sem kevesebb lenni, mint hajdúnak. Mint székelynek.”
Úgy alföldi, hogy sorai hivalkodás nélkül magyarok, és nem divatból magyar, az egyetemes emberséget, a csillagokba fogódzást hirdeti, magyarságtudata sosem került szembe az általános emberi értékekkel. Költészetében érződik az európai műveltség, a valódi világ nyersessége, az életéből vett hatások, költői mívességgel megfogalmazva, értői számára karizmatikus élményt nyújtva.
A Nyugat című folyóirat már 1934-ben közölte első versét, Az alvó testvért, azóta számítják harmadik nemzedékéhez. Verseskötetei kisebb-nagyobb, kényszerű kihagyásokkal azóta is sorban jelentek meg. Regényeket is írt, valamint esszé-köteteket, irodalomszervező és folyóiratszerkesztői tevékenysége mellett. Idősebb korában könyvei egymást érik, szerinte „Aki az írást abbahagyja, az igazságot hagyja abba.”
Életműve a tiszta erkölcs és a nemes esztétikum összefonódása, nem készen kapott harmónia, hanem amiért munkával és fegyelemmel megdolgozott. Kritikusai a század nem jelentéktelen kismesterei közé sorolják, költészetében „a szenvedések és szenvedélyek racionális megfékezését tartják jellemzőnek”, továbbá az arisztokratikus igényességet szellemi értelemben, tartózkodó eleganciát, egyesek túlságosan is fegyelmezettnek találták, felfedezhető benne a kunok mélyen emberi szemérmessége, szűkszavú, mégis gazdag lírája. Debrecen város díszpolgára lett, és Pro Urbe díjat, Debrecen Városért kitüntetést kapott, de az országos elismerések közöl József Attila díjra, Csokonai-díjra és Füst Milán-díjra, a Magyar Köztársaság Kiskeresztjére is érdemesnek bizonyult.
Sokat köszönhet neki városunk is: Nagy Imre sírjának és emlékének őrzését. Arany János és Móricz Zsigmond kisújszállási éveinek, indulásának tudományos hitelű feldolgozását. Hogy az 1979-ben a ballagó „Móriczosok” kaptak a tarisznyájukba a könyvesboltokban még nem is kapható „Így élt Móricz Zsigmond című monográfiájából 1-1 dedikált példányt az Öreg Diákok Baráti Köre ajándékaként. A Móricz Zsigmond centenáriumi ünnepségén elszavalt Te megtehetnéd című versét. Gyakran, szívesen jött haza Kisújszállásra, egész munkásságában végig hangsúlyozta, hogy gyökerei ide kötik, itteni kapcsolatait ápolta.
Itteni, gyermekkori emlékeiről tanúskodik az 1934-es Az Alvó testvér című verse, melyben a háborúból hazatért bátyjának reggeli köszöntését várta; az 1938-as Hang és visszhang című kötetének verse, melyben a saját, és a nemzet sorsáról idézett fel emlékeket. Az 1950-es években szeretett szülei elvesztésének fájdalma jelenik meg több versében, például az Apám után címűben. Itteni élményein alapulnak az Örökhagyók, a Kis köves gyűrű, a Rekviem, a Harang, a Férfitánc című kötetében a Kunsági elégia, a Románc két hangra, a Péterszállás, az Egy tujafához, a Könnyes anakreidák című művei, valamint köszöntők, és tanulmányok egykor itt élt írókról, költőkről, Móricz Zsigmondról, Arany Jánosról, Nagy Imréről is.
Alapító tagja volt a kisújszállási gimnázium Öreg Diákok Baráti körének, illetve kisújszállási Pro Urbe és Gaál Kálmán díjat is kapott, 2003-ban hunyt el.
Szenti Ernő
1939-ben Hódmezővásárhelyen, sokgyermekes, tanyasi földműves családba született. A hódmezővásárhelyi pusztán élt 14 éves koráig, a táj és a természetközelség erősen kihatott személyisége formálódására; a csend, az eseménytelenség, a környezet gondolkodó, szemlélődő emberré formálta. Az általános iskolát Kopáncson, a középiskolát, majd a főiskolát is Szegeden
végezte, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz-földrajz szakon végzett 1961-ben. Ezután Kisújszállásra helyezték, itt is élte tovább életét; a születési helyére jellemző ő-ző beszédet is elhagyta, a kunsági nyelvjárást használta ő is. Vatai Erzsébet nevű kisújszállási születésű, magyar-rajz szakos kolléganőjét vette feleségül. A Kossuth Lajos Általános Iskolában és a Móricz Zsigmond Gimnáziumban dolgozott tanárként, 1967-től pedig szakfelügyelői, később szaktanácsadói feladatokat is ellátott, így a megye minden általános és középiskoláját megismerhette, tapasztalatokat gyűjtött, és széleskörűvé vált tehetséggondozó tevékenysége.
A két gyermekük, később unokáik és munkájuk mellett maradt kapacitásuk művészi ambícióikra is.
Az 1960-as évektől a rajzolás és a festés foglalkoztatta, kisújszállási művészekkel való eszmecseréi, tapasztalatcseréi segítettek neki kiforrottabb, elismertebb grafikussá lenni. Munkáival folyóiratokban, pl. az Eső címűben, vagy az Élet és Irodalomban, kiállításokon, de saját verses kötetei illusztrációiként is találkozhatunk. Irodalmi alkotótevékenységgel 1975-től kezdett többet foglalkozni, részt vett írótáborokban is, irodalmi köröknek is tagja volt már a főiskola alatt is, tartotta a kapcsolatot az irodalmi élet résztvevőivel.
Saját versesköteteiben megjelenő képei nem is igazán illusztrációnak lettek szánva, hanem inkább „kölcsönösen kiegészítik, értelmezik egymást a versekkel”.
Költészete elvontan gondolati, a világról születő gondolatok valóságát ábrázolja.
1976-ban már a Napjainkban mutatkozott be, 1982-ben az országos Madách irodalmi pályázaton harmadik helyezett lett, 1992-ben megjelent első verseskötete Léghajón a mélybe címmel – mely már kissé megkésettnek érződik, egységes, hagyományosabb prózaversekkel, szabad asszociációkon alapuló, esetenként bizarr, meghökkentő metaforákkal, -, ezt pedig sorra követte a többi.
1994-ben jelent meg a Jászkunság antológia, melyben Szenti Ernőtől hét vers, és négy grafika is található. Verseit pozitív és negatív kritika is érte, szabadon bánt a nyelvvel, nem azért írt, hogy olvassák, a célja az önkifejezés volt. Azoknak írt inkább, akik veszik a fáradságot, hogy megkeressék benne „az intellektuálisan, emócionálisan hasznosíthatót”.
1996-ban megjelent a Mikor szó érint szót című verseskötete, mely nem könnyű olvasmány. Szövegei elvontak, önálló szavakat mondatként használ, de tartalma szellemes, olykor humoros.
1998-ban Miskolcon jelent meg harmadik önálló verseskötete Édes önbosszantás címmel, mely mintha közelebb állna az aktuális, megfogható valósághoz. Negyedik kötete az Emlékköltöztetés címet viseli, 1999-ben jelent meg ugyanott, ahol az előző, azoknak tetszhet igazán, akik szeretik a nyelvet, ebben ugyanis a kísérletező szójátékok gyakoriak, illetve kitűnik belőle az alkotó vidéki földrajztanár mivolta.
Ötödik kötete az Időmosás, 2001-ben Budapesten jelent meg. Hatodik kötete a Kőben csöndbuborék címet viseli, mely nem könnyű olvasmány, merész metaforákban, meglepő képzettársításokban gazdag, de talán már jobban fordul a társadalom, az emberek felé. Egyesek szerint a szegények szemszögéből nézi a valóságot, az igazságot keresi. Versei alapvetően intellektuális eredetűek, de a finom, rejtett gyöngédség is megjelenik bennük.
2005-ben ismét Budapesten jelenik meg hetedik önálló kötete A lemenő nap sütnivalója címmel, melyben négy ciklusba vannak csoportosítva versei, ezek talán jobban közelítettek a hagyományosabb kommunikáció szövegszerűségéhez. A 2007-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Körkérdés vége című kötete, 2009-ben pedig a Nyikorgó árnyak című könyve.
2012-es haláláig összesen tíz kötete jelent meg nyomtatásban, melyeket ő maga illusztrált.
A kivitelezésben egyre szebbek, igényesebbek lettek a kötetek, támogató is egyre több akadt elkészültükhöz.
Verseket, esszéket és kritikákat, kisebb tanulmányokat is írt, melyek rengeteg helyi, megyei és országos kiadványban is megtalálhatóak, egy ideig a Szolnok Megyei Néplap kisújszállási tudósítója is volt. Nagyrészt kulturális eseményekről, érdekes emberekről, gyerekekről írt cikkeket. Megtartotta ifjúkori igényét az írók, költők műveinek megismerésére. Legfontosabb olvasmányai között szerepelnek József Attila, Beckett, Petri György, Esterházy Péter, Szilágyi Andor, de fiatalabb alkotók művei is, pl. Darvasi, Zalán. A korábban és vele egy időben élt Kisújszálláshoz kötődő költők a hely szellemét jelentették neki.
Az őt ismerők szerint Szenti Ernő számára a versírás a lét maga, jellemző rá a nemes és ironikus optimizmus. Egyik kívánsága volt, hogy képei és versei közé egyszer egyenlőségjel kerülhessen. A sokoldalú művészre jellemző volt a különbözni akarás, az egyéni alkotásmódja némely változásokkal, de később is megmaradt.
1999-ben Arany János Pedagógiai Kulturális és Művészeti díjat kapott Kisújszálláson, 2000-ben pedig felvették a Magyar Írók Szövetségébe.
források:
Sarkadi Imre:
Helytörténeti füzetek 18.: 156-167. o.
https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/3175/Szalontai_Judit_disszertacio.pdf?sequence=7&isAllowed=y
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sarkadi_Imre
Csukás István:
Kisújszállás város története A legrégebbi időktől 2012-ig: 392-393. o.
Helytörténeti füzetek 18.: 203-208. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium az 1999-es évre: 272-273. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium a 2006-os közönséges évre: 158-162. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium a 2021-es közönséges évre: 181-182. o.
https://fidelio.hu/vizual/elhunyt-a-kemenykalap-es-krumpliorr-rendezoje-bacskai-lauro-istvan-157138.html
Ladányi Mihály:
Helytörténeti füzetek 18.: 190-196. o.
Kisújszállás és Vidéke Nagykun Kalendárium az 1994. közönséges évre: 108-115. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium a 2006-os közönséges évre: 171-177. o.
https://mek.oszk.hu/02200/02227/html/02/717.html
Arany János:
Helytörténeti füzetek 30.: 119-120. o.
Helytörténeti füzetek 18.: 13-28. o.
Helytörténeti füzetek 40.: 73-74. o.,
Kisújszállás és Vidéke Nagykun Kalendárium az 1992. szökőévre: 77-84. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium az 2014-es közönséges évre a kunok betelepülésének 775. esztendejében: 303-305. o.
Móricz Zsigmond:
Helytörténeti füzetek 18. 85-97. o.
Kisújszállás és Vidéke Nagykun Kalendárium az 1992. szökőévre: 85-90. o.
http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Moricz.htm
Nagy Imre:
Helytörténeti füzetek 18.: 45-57. o.
Helytörténeti füzetek 30.: 51-53. o
Kisújszállás és Vidéke Nagykun Kalendárium az 1992. szökőévre: 90-97. o.
Kisújszállási Millenniumi Nagykun Kalendárium a 2002-es évre: 75-77. o.
Kiss Tamás:
Helytörténeti füzetek 18.: 119-138. o.
Kisújszállás és Vidéke Nagykun Kalendárium az 1994. közönséges évre: 96-102. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium a 2004-es szökőévre: 172. o
Kisújszállás város története A legrégebbi időktől 2012-ig: 391. o.
Szenti Ernő:
Helytörténeti füzetek 18.: 216-222. o.
Kisújszállás város története A legrégebbi időktől 2012-ig: 393. o.
Kisújszállási Nagykun Kalendárium a 2020. szökőévre A trianoni békediktátum 100. évfordulójának esztendejében: 304-308. o.
http://www.zounuk.hu/hu/wiki/szenti-erno-1939-2012
.JPG){kind=link}
