(Déli temető)
A kisújszállási temetőkben még a mai napig is, bár már fogyatkozó számban, láthatunk fából készített, faragott fejfákat, „fűtűl való fákat”. Anyaguknak romlandósága, pusztulása miatt lassan eltűnőben vannak, vagy azért, mert nincsen már, aki ápolja, gondozza őket, nincs, aki újraváltsa a sírhelyeket, egyre kevesebbet találunk temetőinkben.
A Déli temetőben még jó néhány fellelhető, sokuknak már sajnos felirata, faragása már alig kivehető.
A fejfákat időt álló fából készítették, akácfából, időt álló, de nem örökéletű még az akác sem. Ott nőtt a ház körül, a portán, a gazda maga választhatta ki fejfájának. Ha eljött az ideje, hozzáértő falubeli ember, mester, vagy ügyes kezű faragó el is készítette. Nem kellett sok szerszám hozzá, fejsze és bárd, fűrész, gyalu és véső.
Kisújszálláson a szokás szerint, egy évvel a temetés után állították a fejfát, addigra a sírhant „jól megülepszik”. Addig volt idő a fejfa kifaragására. Más forrás szokásként említi Kisújszálláson az egy pár lábtúl való fa faragását, állítását is, ezeken vitték a koporsót a sírig, és a sír láb felőli végén ásták a földbe.
Ám a fát elő kellett készíteni, hogy tartós, száraz legyen. Ennek módja lehetett, hogy a kivágott, méretre fűrészelt, rönköt az istálló hídlásába (az istálló üreges deszkapadlózata, a híg trágyalé felfogására szolgál), itt aztán egy év alatt „megérett” a fa. a trágyalé konzerválta, nem száradt hirtelen, nem repedezett meg. A tűzben való „edzés” is ezt a célt szolgálta.
Ezután „megnagyolták” a fát, kifaragták a fejfa formáját. A fejfa többnyire téglalap alapú, az alig méterestől embernyi magasságú volt, ehhez kellett még nagyjából a magasságának a fele, tehát a fa teljes hosszának a harmada, ami majd a földbe került. Négy oldalát lesimították. A tetejét félkör alakúra faragták, legtöbbször szélességénél kisebb átmérőjű volt az ív, így két oldalán 1-2 cm-nyi vállat hagytak. Ez a félkörív később szépen rásimuló, két oldalt peremes bádogtetőt kapott, hogy a fát az esőtől védje, ezt a peremet erősítették, szögezték a vállhoz. Kicsit túlért a perem, akár a kalap karimája, néha ezt lehajlították.
A fejfák vízszintes tagolásában felismerhetők az emberi test arányai, így is nevezték el azokat, fej/fő/homlok, ez néhány cm-rel kiemelkedik, ezt eresz/szemöldök/bajusz választja el a testtől/hastól/törzstől. A láb, a fejfa legalsó része a földbe kerül, sokszor ezt nem is faragják, meghagyják eredeti alakját. Ezt a részt ássák a földbe, s hogy tartósabb legyen, tűzben jól megedzették
Ezután a fejfát korommal, bécsi korommal (A serpenyőre és a kemence falára vásznat terítettek. A füstből ott kicsapódó anyagot nevezték bécsi koromnak.) befestették, hagyták megszáradni. Ezután faragták, a fekete fán a véső nyomán a fa eredeti színe emelte ki a mintázatot, szöveget.
Faragás, díszítés és szöveg csak a fejfa előlapjára került, a fej részre, általában egy fa, az életfa motívum. Megfigyelhető sok ábrázoláson a fa lombja, a törzse és gyökerei, jelképe lehet ez a földi és az égi, mennybéli lét összekapcsolódásának. Jól felismerhető a szomorúfűz, lefelé hajló ágairól, bár ábrázolásuk a legegyszerűbb, stilizált formától a finoman, részletgazdagon, aprólékosan megmunkált, dúsan díszítettig terjed. Gyakorlott szem felismerheti egy-egy faragó munkái, keze nyomát, a rá jellemző ábrázolásmódról. A fűzfa ábrázolása mindig szimmetrikus, ám feljegyeztek Kisújszálláson aszimmetrikus, tulipánvirágos és őszirózsás fejfadíszítményt is. Néhány, rozettával díszített fejfáról is tudunk, ezeket kicsiny gyermekek fejfáira faragták.
A fejfa testére került a szöveg rész. A legelső sorban az A B F R A betűket vésték, A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. A következő sorban a fejfa alatt nyugvó nevét vésték ki, ezután azt, hány évet élt itt a földön. Születésének és halálának dátumát, akár napra pontosan, vagy csak évszámmal, esetleg csak halálának évszámával.
Feljegyezték, hogy Túrkevén és Kisújszálláson „hosszú versben búcsúzik el a megholt”. Ilyen fejfát is találni még, a Keleti temetőben.
A legalsó részén a fejfának rendszerint szerepel a „Béke poraira” búcsúzás.
Arra biztatom, kedves olvasó, temetőinkben sétálva keresse meg ezeket a fejfákat, figyelje megy szépségüket, néhány pillanatig gondoljon eleire, eleinkre, gondoljon a fejfák alatt pihenőkre, és a fejfák készítőire is. A közeli múlt talán legismertebb fejfa faragója id. Papi Lajos volt, talán egyik általa készített fejfa előtt áll éppen.
Ha megpillant egy újnak tűnő fejfát, higgye el, nem a szeme csalja meg. Nagy István Zoltán, aki jelenleg a Helyi Értéktár Bizottság tagja, tovább viszi a kisújszállási fejfa-faragás hagyományát, ragaszkodva a hagyományokhoz, az Ő általa készített fejfát találhatta meg. Az ő keze munkája által ez az értékünk tovább fennmarad.
Forrás:
Nagy István Zoltán (Kisújszállási Értéktár tagja)
Magyar Néprajzi Lexikon (Budapest (1977-1982)
Boross István dr.: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene (Szolnok, 1935)
Magyar néprajz VII. kötet (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988-2002)
