Értéktár elemei

Tulipános láda az 1800-as évekből (magántulajdon)


Tulipános láda az 1800-as évekből (magántulajdon)


A tulipános láda nem más, mint asztalos által készített kelengyés láda, menyasszonyi láda.
1847 után nevezik csak tulipánosnak, miután Szigligeti Ede A csikós című népszínművében elhangzott a „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak” c. műdal, melyben a „Fölteszik a tulipános ládámat ...” kezdetű sor is szerepel. Miután a darab bejárta az országot, elterjedt ez az elnevezés, olyan területeken, ahol nem volt szokás a bútorfestésben a tulipán ábrázolása. A 18. században, egyes dunántúli, főleg komáromi műhelyek bútorain, ládáin jelent meg festett tulipán, innen terjedtek el az egész országban.
A menyasszony ilyen ládában gyűjtötte össze kelengyéjét, amelyet évéken át készített, varrt, hímzett és gyűjtött, és ebben vitte házas élete házába.
A menyasszonyi láda többnyire díszes, festett, faragott, bútordarab, egy életen át szolgált ruhásládaként. Legtöbbször megtaláljuk benne a ládafiát. Ez a ládába beszerelt kisebb fedeles ládácska, rekesz, ebben apróbb, értékesebb dolgokat tároltak, na és persze, pénzt. Előfordult, hogy a ládafiának még titkos rekesze is volt.

A kisújszállási értéktárban szereplő láda magántulajdonban, Nagy István Zoltán tulajdonában van, így ő hivatott arra, hogy bemutassa nekünk ezt a „rejtett értéket”, az ő szavait idézzük:
„Ez egy festett, kazettás, tulipános láda 1768-ból, aminek az a története, hogy a feleségem dédnagyapja Nagyvárad mellett kántortanító volt. Vélhetően ezt a ládát Nagyváradon csinálták. … Amikor ők repatriáltak, Trianon után, akkor ők lefestették, barnára, hogy ez a díszes láda ne szúrjon szemet ott a szekéren, útközben. … Méretei nagyjából megegyeznek az itt is, múzeumokban található ládákkal. … Ez egy méregzöld színű láda volt, elejére ráírva Ano 1768. A kazettákon kívül, jobbról-balról gyönyörű szép tulipán legfölül, sárga, pirossal círmosítva, a levelei pedig zöldek. … Alul szoknyája van, tehát nem négy lábon áll, hanem ez a magyar bajuszmintaszerű fűrészelés, ezen állt, ez egy keret. Fa szegekkel volt a ládához erősítve. Ezen a ládán a két vas fogantyún, a két sarkán, meg a záron kívül nincs több vas. … Belül van egy ládafia, mint minden ládában, de még egy furfang van, alatta van egy tepsi, és a ládafiának az alján van egy kitüremkedő, csapott léc, és ha fölülről belenézel, nem látod, hogy ott alatta van még valami. Ide rejtették, lopás ellen a krajcárokat. …”
Nagy István Zoltán elmesélte még, hogy a láda sokáig az apósa udvarán, a diófa alatt állt, szabad ég alatt, tárolásra használták. Miután itt kiszolgált, tüzelőnek akarták felvágni, ekkor, az utolsó perceiben mentette meg Nagy István Zoltán, mivel korábban már feltűnt neki, hogy a lepattogzó barna festékréteg alatt színek, minták jelennek meg. Miután hazavitte, hosszadalmas, gondos és aprólékos munkával megtisztította, a barna festéket eltávolította, ekkor tűntek elő eredeti festésének színei. Az időközben sérülések, korhadás miatt sérült, hiányzó darabokat pótolta. „Ma már a tisztaszobában, a főhelyen van.”
Tulajdonosa elmondta még, kereste az ehhez hasonló ládákat, múzeumokban, szakirodalomban, de nem talált hasonlót, de még ennyire régi ládát sem.
Kisújszállás egyik „rejtett” értéke ez a láda, köszönjük tulajdonosának, Nagy István Zoltánnak, hogy ezt a kincset felismerte, gondozza, őrzi, és bemutatta nekünk.


Forrás:
Nagy István Zoltán, a Kisújszállási Értéktár Bizottság tagja, tulajdonos Magyar néprajzi lexikon 3. (Budapest, 1980)

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek