A Illéssy család kiválóságai nyugszanak itt. A török elleni honvédő háború hősei, királyok, császárok oltalmazói, a nemzetért mindent feláldozó szabadsághősök. Katonák tudósok, államférfiak, mérnökök, köztük öt nagykun kapitány, akik több mint 120 évig gyakorolták a Kunság térségében e magas tisztségüket. De honnan származtak ezen kiváló emberek, és hogyan kerültek vidékünkre?
Ismert, hogy 1697 őszén Savoyai Jenő hadvezér Zentánál végzetes csapást mért a török seregekre. Magyarország az 1699-ben megkötött karlócai békével visszanyerte függetlenségét. A lepusztult kirabolt országban új korszak kezdődhetett el. Az utazó siralmas állapotokkal találkozhatott akkor. Elvadult vidékek, szabályozatlan folyók, felégetett falvak, üres puszták fogadták az ország perifériáiról visszatelepülőket. Több napi járóföldre nem lehetett települést, de még embert sem találni.
Ebben az időben – 1721-ben – költözött egy felvidéki nemes család Abaúj-Torna vármegyéből a Nagykunságba, Kisújszállásra. Illéssy Györgyről van szó, aki a nejével, Bartók Máriával és Tornaújfaluban született fiával, Istvánnal települt a helységünkbe.
Illéssy István Mária Terézia védelmében harcolt a porosz háborúban, és 1746-ban tekintélyes hadizsákmánnyal hazatérve részt vett a redemptióban: jelentős nagyságú földet váltott a csorbai határrészen. Megnősült, majd 1749-ben apósa Kisvárdai Dániel nagykun kapitány helyébe kapitányságra választotta a közbizalom. Tisztét haláláig (1776-ig) megszakítás nélkül viselte, sőt családjában négy generáción keresztül szinte öröklődött a felelőségteljes hivatal.
Illéssy Istvánt – akinek köszönhetően a császárnőtől kieszközlött templomépítési engedély, a Tisza Mirhó-foki szabályozása, az árvizek mérséklése, a nagykunsági lótenyésztés megszervezése, az árutermelés elindítása térségünkben – követték kiváló családtagjai, akik ugyan hűséggel szolgálták császárukat, királyukat, de ha a haza úgy kívánta, mindent hátrahagyva a magyar nemzet oldalára álltak. E nemes cselekedeteik tették igazán naggyá őket, és méltán tagozódtak be Magyarország történelmi családjai közé. A haza szolgálatáért lemondtak minden címükről, rangjukról, vagyonukról, és az életüket is kockára tették. Ez az a példa, ami máig követendő magatartás kell, hogy legyen mindannyiunk számára, és amiért hála és elismerés illeti az Illéssyeket. Követendő tulajdonságuk volt emellett vallássosságuk, erkölcsösségük, bajtársiasságuk és családszeretetük.
Illéssy István négy fia közül kettő nyugszik itt e sírkertben: Illéssy János nagykun kapitány és Illéssy Sándor testőr, aki részt vett Horvátország török elleni felszabadításában, a francia-orosz háborúban a Napóleon elleni küzdelemben, a lipcsei csatában. Számtalanszor sebesült meg, lovait többször kilőtték alóla, még fogságba is esett, de bajtársai mindig kimentették a bajból. Legendás katona volt. Altábornagyként halt meg Temesváron, s a sok csata után családja körében pihen.
Unokaöccse, a kiváló jogász, Illéssy János nagykun kapitány volt, a Kunság teljhatalmú kormánybiztosa, 1848/49 telén a kormány Debrecenbe menekítője, a függetlenségi nyilatkozat egyik megszövegezője, Kossuth Lajos atyai jóbarátja. A függetlenségi harc után halálra ítélték, hosszú bujdosás után adta fel magát, így öt évig várbörtönben sínylődött. Öt alkalommal volt országgyűlési képviselő.
Az ő unokaöccse, Illéssy Sándor is itt nyugszik szürke gránit obeliszk alatt, nejével. 18 évesen lett honvéd, majd nemzetőrparancsnok, a cibakházi csata hőse. A tavaszi hadjáratot végigharcolta, Budavár visszavételénél is elsők között volt; Komáromnál esett fogságba. Ő volt az utolsó nagykun kapitány és a város első polgármestere. Nevéhez fűződik a 48-as honvédegyletek és olvasókörök létrehozása.
Itt nyugszik az Illéssy család utolsó sarja, dr. Illéssy János a 44 évesen elhalt tudós, országos allevéltárnok, heraldikai szakértő, fekete gránit sírkövét újra díszíti az ősi családi címer.
De a sírkert lakói még Illéssy József, akit Illéssy Ádám és János fia helyezett a családhoz; valamint Illéssy Gyula huszárezredes és felesége, kinek hamvait lánya, Illéssy Mária hozta haza száműzetésből, Dél-Amerikából ősei földjére örök megnyugvásul.
A sírkertet 2003-ban a Városi Víz- és Csatornamű dolgozói újították fel a Nagykun Kisújszállás Alapítvány anyagi támogatásával.
Forrás:
Dr. Ducza Lajos: Az Illéssyek: Nagykun kalendárium a 2003-as közönséges évre. Kisújszállás, 2003. 62-64. pp.
