(Öregerdő)
A város tőszomszédságában, a Bittner (népiesen: Pitner) falu és a Bánomkert között fekvő erdőállomány az egykori erdősztyepp vegetációjú Alföld egyik, szinte utolsóként megmaradt tagja. Élőhelyi besorolása bizonytalan, mivel az állománya erősen degradálódott, roncsolódott, ma már csak a hajdani erdőállomány egy torzójának tekinthető. Mindennek ellenére kiemelt oltalmat érdemel, mivel az egykori gyöngyvirágos tölgyesek és a nyílt sziki tölgyesek szinte utolsó alföldi, s még inkább a Nagykunságon szinte egyedüli tanújának tekinthető. Fajállománya még 60-70 évvel ezelőtt is egyértelműen tanúsította az erdő természetes eredetét. Az eróziós és egyéb, hosszú távon káros folyamatok következtében (belvíz, kemizáció, fapusztítás és meggondolatlan erdőtelepítés) az egykori karakterfajok szinte teljesen kivesztek. Az erdőt meglátogató és vizsgáló neves tudósok (Kitaibel Pál, Anton Kerner, Janka Viktor, Jermy Gusztáv, Soó Rezső stb.) által anno megtalált fajokat ma már nem találhatjuk meg. Botanikatörténeti jelenségű esemény kötődik a gimnázium egykori igazgatója és természetrajz tanára, Jermy Gusztáv nevéhez, aki innen gyűjtötte be egy, az Alföldről már kiveszett növény, a tátorján Országos Növénytárban őrzött utolsó példányát. Külön érdekességként említhető, hogy a gyöngyvirágos tölgyesekre oly jellemző tavaszi növényt, a gyöngyvirágot, az erdőt vizsgáló jeles botanikusok egyike sem említi. Pedig ez a növény az ibolya után májusban jelentős virágzó állományban fordult elő. Ezt az 1800-as évek ’60-as, ’70-es éveiben született városlakók, mint a gyöngyvirágot begyűjtők, rendre tanúsították.
Az egységes erdőtag roncsolását több tényező is jelentősen befolyásolta. A vasúti fővonal egy darabját az erdőnek levágta, az 1974-ben megépült útterelés (4. sz. főútvonal, vasúti felüljáró) pedig az erdő egyik legszebb, legeredetibbnek tekinthető szegletét végzetesen tönkretette. E munkálatoknak többek között 19 százados tölgy is áldozatul esett. Jelentős pusztulást okozott a II. világháborút követő években a fakivágás, majd ezt követően az akác, sőt a papírnyár betelepítése, a Vadászcsárda és parkolója, továbbá a Vadászház és a Kemping beékelődése a réti őszirózsás tisztás területére.
Szerencsére a természet önmegújító folyamatainak köszönhetően megindult egy spontán beerdősülés is. Ez legmarkánsabban a felüljáró és az erdő keleti széle között lévő tisztáson figyelhető meg. Éppen ezért a kaszálást gondosan kell elvégezni, hogy a tájhonos fajok (kocsányos tölgy, kökény, magas kőris, galagonya, vadrózsa, stb.) magról kelt egyedei fává nőhessenek.
Forrás:
Tóth Albert: Kisújszállás város története, Kisújszállás, 2013
.jpg){kind=link}